A KÖZSÉG TÖRTÉNETE

            Temerint először, általánosan elfogadott adat alapján, melyet egy bizonyos adag tartózkodással kell elfogadni, 1332-ben említik, a helység akkori plébánosának, Temeri Lőrincnek egy pápai elismervényben szóló pápának járó tized kifizetése kapcsán. Az 1935-ben kiadott újvidéki Történelmi társadalom Hírvivője adatai között a legrégebbre visszanyúló említés Temerinről 1267-ből származik. Temerinnel kapcsolatban említve van Aranyán helység, és még az 1762. évi régi temerini templom, melyet Aranyadszka kliszának, azaz aranyádi templomnak hívtak. A falu 1526-ig a Magyar Királysághoz tartozott, majd a mohácsi csata után a török időszak következett. 1542-ben megalakul a budai pasalik, mellyel Temerin az Ottomán Török Birodalom részévé válik. Akkoriban Bácska a szegedi szandzsákhoz tartozott, 6 náhijére osztva: bajsai, bácskai, szegedi, zombori, szabadkai és titel. A családok számát tekintve a titeli náhije volt a legkisebb, és Temerin is ide tartozott. 1554-ben az egész náhije 143 házzal 20 településből állt. 1570 körül 313 házból álló 24 települése volt, húsz év múlva, 1590-ben pedig 617 házból álló 28 településre nőtt.
A törökök pontosan vezették az adólajstromokat-deftereket. 1553-ból eredő defterben Temerin is említve van mint 11 házból álló település, melyből 4 adóköteles, 7 pegid nem. A következő évben már 5 adóköteles háza van Temerinnek. A ház szó alatt 10, 20 vagy több főből álló családok értendők.
Temerin szerb lakosságának első írásos említése egy 1560/61-ből származó Szegeden kiadott török adólajstromban történik. A knéz neve Radica Stepan. 20 házat adóztattak meg, a feudális juttatásokból eredő összbevétel pedig 5.922 akcsa volt. Az adókötelességi rendeletek alapján megfigyelhető, hogy az akkori lakosság gabonafélék és zöldségfélék termesztésével, állattenyésztéssel és, nem utolsó sorban, méhészettel foglalkozott.
           Temerintől északnyugatra, Szőreg, Nádalja és Temerin között, Almás falu feküdt, a Jegricska patak közvetlen közelében. Almásról M. Stira 1664. évi térképén találunk adatokat. I. Müller 1709-ben kiadott térképén a település Újvidéktől északra, Zsablyához közelebb terül el. Erdújhelyi, mint kiváló történész, külön figyelmet szentel ennek a településnek, hiszen e település lakossága átköltözött Újvidékre, és azóta az a betelepített részt Almási vidéknek hívják, a görögkeleti templomnak, melyet építettek, Almási templom a neve.
           Temerin lakossága 1699-től 1800-ig a kincstár jövedelmének gyarapítását szolgálók, ami azt jelenti, hogy nem voltak jobbágyok.
D. Ruvac szerint 1722-ben Temerin szerb település 183 házzal és 3 pravoszláv pappal: Miškóval, Mihajlóval és Petárral. A szerb házak száma állandóan nőtt: 1769-ben 208, 1773-ban 183, 1786-ban 215 házról történik említés. Ez utóbbi évben nem kevesebb, mint 5 szerb pap, 2 szolgálatban, 3 szolgálaton kívül, tevékenykedett a faluban. Ebből az időből maradt fenn a település első katonai térképe, amelyen félkörívben 4 házsor húzódik kb. 13 km hosszú sánccal körülvéve. 1783-ból fennmaradt térképen Temerin, mint régi szerb falu szerepel.
Az Illir Udvari Követség 1772. éve alapítványi iratai között a következőket olvashatjuk: „Itt írást, olvasást, egyházi énekeket és imádságokat tanultak.            Az iskola költségeit a község (közösség) fedezi. A község fizeti a tanítót is, s minderről egy pap gondoskodik.”
Temerinben 1720-ban RAdojica Parastinac, 1725/26-ban Josim Ratković, 1730-ban Mladen Kusovin, 1770-től pedig több évig Gaja Grujić volt a falubíró.
Mivel Temerin abban az időben gazdagfalunak számított, a telepölés lakosai 1746 és 1749 között nagy és pravoszláv templomot emeltek Jézus mennybemenetelének emlékére. A templom a mai Bosnyák utca elején állt, mégpedig az utca jobb felén a 2-es és 10-es házszámok között. A katonai térképen kívül a fentieket bizonyjják a szóban forgó templom misekönyvei is, melyek közül néhányat még ma is őriznek a Sajkásgyörgyéni Jézus mennybemenetele templomban.
           A temerini templom télgából épült, s ez abban az időben nagy dolog volt, hisz sok faluban fából készült templomok álltak. A templom méretei: 17 méter hosszú (9 öl és 2 arasz) és 6,5 méter széles (3,5 öl), a falak magassága pedig 6 méter (3 öl). A főépület mellett torony állt. A templomon vasrácsokkal ellátott 11 külön ablak volt. Följegyezték a templomépítő, valamint a munkálatokat irányító személy nevét is: az építőmestert Johann Müllernek hívták, a szervező a Bácskai-Szegedi Püspökség püspüke, a rátermett Visairon Pavlović volt.
A templomi iskolának volt a  tanulója  Temerin legnagyobb fia, Lukijan Mušicki is, aki 1777-ben született ebben a helységben. Mušicki sokoldalú ember volt: író, tanár a hittudományi főiskolán, felsőkarlováci püspök, több nyelvet beszélő ember. Vuk Stefanović Karadžić barátja és munkatársa volt, a Vuk-féle ábécében a „ђ” betű az ő „szülöttje”.
           Bácska legnagyobb része (56 falu) annak idején kamarai birtok volt, amelyet (azaz Temerint és Járekot) 1796-ban Gróf Szécsen Sándor vett meg 80.000 forintért.
           A magyarok Temerinbe való szervezett betelepülése 1782-ben kezdődött, majd 1787-től kezdve németek is jöttek, akik megalapították az addig pusztaként létező Járekot.
           1267-ben Járekot mint régi települést említik szlovén Ireg, Irigd és Irig nevek alatt, melyek jelentése árok, és mely elnevezét a régi római időkből fennmaradt sánc alapján kapta.  Ide Birtembergből telepítettek be németeket, akik elsősorban Rumába voltak küldve.
1782-től Temerin vegyes lakosságú település, ahol szerbek mellett betelepített magyarok és németek is élnek.         
Szécsen gróf a temerini szerbeket jobbágyokká akarta tenni, ezért ők 1796-tól 1800-ig küzdelmet folytattak, hogy Temerint csatolják a katonai határőrséghez, vagyis a sajkási zászlóalj legközelebbi egységéhez. Mikor látták,  hogy erőfeszítéseik nem járnak sikerrel, 1799. július 21-én elhatározták, hogy elköltöznek Temerinből. A kiküldött megyei bizottság ebben meggátolta őket, vagyis elodázta az elköltözésüket, de számunka egy nagyon fontos dokumentumot hagyott örökül, amelynek a címe: „Temerin görögkeleti vallású azon családjainak jegyzéke, akik kifejezték szándékukat, hogy kiköltöznek a Paska pusztán levő katonai zászlóaljba”. Ez a becses irat 178 elköltözni akaró családfő nevéről tesz említést. Néhány hónap múlva ez a szám 210-re nőtt. Összesen 1610 lélekről volt szó. 1800 tavaszán ezek az emberek felkerekedtek, lebontották házaikat és templomukat, és elköltöztek a Paska pusztára, ahol – mivel Szent György napján indultak el – Đurđevo (Sajkásgyörgyén) néven új települést hoztak létre. Öt évvel később ezen az új helyen, az átvitt épületanyagból az előbbinél még nagyobb templomot emeltek, amelyet ismét – Jézus mennybemenetelének emlékére szenteltek fel. Egy nemzedék 56 év alatt két nagy templomot épített. Egyedülálló teljesítmény!
           Temerinben ezt követően 120 évig nem éltek szerbek. Szécsen gróf Pest, Fehér és Tolna megyéből magyar telepeseket, jobbágyokat hozatott a faluba, köztük nem kevés szlovákot is, akik gyorsan elmagyarosodtak. Szécsen gróf 1796 és 1804 között fölépítette a mai kastélyt, amely ma állami védelem alatt áll, és a Műszaki Középiskola működik benne. A Szécsen családtól a birtokot és a kastélyt az apatini Fernbach Antal gabonakereskedő vette meg. Örökösei Anna és Péter a SZHSZ Királyságban végrehajtott agrárreformig birtokolták a földeket és a kastélyt.
Temerint 1799-ben mezővárossá nyilvánították, s ezzel jogot szerzett évi 4 jószágvásár megtartására. A katolikus templomot 1804-ben, az ún. öreg iskolát 1835-ben építették.
           Az 1848-as viharos események Temerint sem kímélték meg. A falu a harcokban porig égett, a lakosság pedig északra: Bácstopolyára, Kishegyesre, Csantavérre stb. menekült, ahonnan 2-3 év múlva sokan visszatértek.